2015. január 6., kedd

Year Summary #1



Do you feel cold and lost in desperation 
You build up hope, but failure´s all you´ve known
Remember all the sadness and frustration 
And let it go, let it go...


Ennek a bejegyzésnek még 2014-ben kellett volna ideérnie, de sajnos az időm úgy hozta, csak mostanra sikerült összehoznom a gondolataimat az évemmel kapcsolatban.
Az év vége felé teljesen abban a hitben voltam, mennyire semmilyen, sőt mondhatni nehéz évem volt, de összerakva az emlékeim, egyáltalán nem ezt mondhatom el. Igazán élménydús évem volt, viszont leginkább egy szinusz görbéhez tudnám hasonlítani. Egyszer nagyon fent voltam, máskor pedig nagyon lent.
De az új évnek az a lényege, hogy tanuljuk még elengedni, ami volt és nyissunk egy új fejezetet, abban a bizonyos könyvünkben, nem?:)





  • a 2014-es évem elég nagy részét a tanulás tette ki. 3 év után végre sikeresen vettem a főiskola első szintjét, vagyis nálunk ez azt jelenti sikeresen letettem az államvizsgát és védtem meg a munkámat. Így végre felkerült a Bc. a nevem elé, amivel gyakorlatilag semmire nem megyek :D
  • Elkezdtem a negyedik évemet taposni a főiskolán, immár Pozsonyban, ami nem fenékig tejfel. Főleg ha az ember kolesz szobát sem kap és minden nap vonatoznia kell
  • tavasszal újra elkezdtem dolgozni, ugyanott ahol két évig dolgoztam, vagyis újra az éjjelezések vették át a szerepet a bárban a suli mellett
  • sajnos nyár végén ott is kellett hagynom, megint, mivel utazás mellett esélytelen lett volna megtartani
  • mivel minden nap feljárok Pozsonyba reggel megyek, este jövök, így nincs esélyem se rá, hogy találjak valami munkát. Így nem elég, hogy újra anyumékkal kell laknom, de 3 év után még pénzügyileg is csak rájuk hagyatkozhatok, ami kellemetlen, mivel már megszoktam, hogy a magam ura vagyok, és valljuk be ők is megszokták, hogy nem kerülök nekik semmibe...
  • ami a magánéletemet illeti, elég sok változáson mentem át, aminek szerintem még mindig nincs vége. Rá kelett jönnöm, hogy körülöttem az emebrek, engem is beleértve megváltoztak és már más céljaink, terveink vannak az életünkkel, és akárhogy is próbálnánk egymáshoz ragaszkodni előbb utóbb csak csalódás lesz belőle. Így hát egy-két embert el kellene engednem és nem erőltetnem, ami nem jön magától...

  • ami a családomat illeti, kívételesen pozitív évet zártunk, ha eltekintünk az újra együtt lakás nehézségeitől, ami még a mai napig se működik ...
  • a testvéreim viszon, legalább is a legkisebbek elkezdtek oviba járni és napról napra annyit változnak, hogy öröm velük lenni:)

  • augusztusban életemben először csapatot is váltottam, ami azt jelenti az öszi szezontól már a magyar NB I-ben folytatom a "pályafutásomat". Egyenlőre csak a távolból, mivel az iskola és ingázás miatt csak kevés edzésen tudok részt venni. De már most nagyon jól érzem magam az új környezetben:)
  • nem utolsó sorban a 2014-es év végre az az év volt, amikor személyesen is megismerhettem az én kis online családom legtöbb tagját. Remélem ez a sorozat idén is folytatódik majd :)


És végül a maradandó, soha el nem felejthető emlékek:

  • május 1 - hosszú évek után sikerült elsajátítanunk kicsiny kis országunk kupáját egy hosszú 16 darab 11-es párbajt magával hozó döntő után. Bár ismét csak az oldal vonal mellől figyelhettem, de talán idegesebb voltam, mintha a pályán lettem volna :)
  • májusban a nagy államvizsgára tanulás közben eljutottam életemben először a Slovakia ringre is és élőben lehettem szemtanúja egy WTCC futamnak, mivel a másodikat a nagy esőzés miatt sajnos eltörölték. Annyit mondhatok, biztos, hogy nem utoljára ;) Eléggé megnyert magának ez a sport is, bár az F1 mániámhoz biztos nem érhet fel...
  • ha már F1, július utolsó hétvégéjét azt hiszem soha nem fogom elfelejteni. Életem eddigi legjobb hétvégéje volt, amiről még biztos, hogy fog jönni egy bejegyzés, mert minden pillanatára emlékezni szeretnék :)
  • és hogy mi kerül még fel piros betűkkel a 2014-es naptáramba? November 14. Bécs. Linkin Park koncert. De bővebben majd ezt is kifejtem egyszer ;)

Íme az én kis évem összesűrítve. Persze mindennek a pozitív oldalát vettem. Végtére is csak a jó emlékeket  kellene magunkkal vinnünk és a rosszat pedig elengedni:)
Puszil és ölel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése